Nálunk is egyre divatosabbak a köszönő ajándékok. Régebbi cikkeinkben már adtunk is néhány ötletet, mivel tudnátok megajándékozni a nagy napon veletek ünneplőket. Most néhány frappáns megoldást találtunk, hogyan vihettek bele is egy kis csavart. Legyenek az ültető kártyák az ajándékok!
Egy kis szíverősítő: Kis csatos üvegbe töltsetek házi pálinkát vagy bort. Ezt egy kis szalag és egy kártya segítségével lássátok el a nevekkel, majd ezután már csak a megfelelő helyre kell rakni. Sőt ha igazán egyedien szeretnétek megoldani, már vannak helyek, ahol megrendelheti-tek kifejezetten az alkalomhoz készült címkével is a kisüveges italt.
Muzsika: Egy ízléses papírba csomagolt CD is lehet ültető kártya, amelyet neki lehet dönteni a pohárnak, vagy a tányérra ráhelyezni. A lemezen gyűjtsétek össze a kedvenc számaitokat és az első táncotok zenéjét is rátehetitek zárásként.
Szívhez szóló idézetek: Ha rendelkeztek esetleg némi plusz idővel, ültető kártya gyanánt készíthettek idézetes könyvecskéket. Ezekbe összeszedhetitek a kedvenc idézeteiteket, dalszö-vegeket és bölcsességeket. Az elején természetesen az adott név szerepeljen, a hátulsó lapon pedig kérhetitek, hogy osszák meg veletek a saját bölcsességüket, vagy jókívánságaikat.
Ki vagyok én? Különleges ötlet lehet, ha mindenkinek készítettek névszerinti kitűzőt. (Rendes fém kitűzőket is lehet már csináltatni! Sokkal jobban mutat és frappánsabbak.) Ezt az asztaloknál mindenki megtalálhatja, majd az este folyamán kitűzve megkönnyíti a mulatozás közbeni ismerkedést, vagy felismerést.
Útravaló: Kis szütyőkbe rakjatok néhány finom falatkát és írjátok rá a nevet. Azt is megcsinálhatjátok, hogy csak a névvel ellátott zsákocskákat teszitek ki, majd egy kis asztalról, mindenki kiválogathatja, mit szeretne. Ha pedig valami vicceset szeretnétek, másnapos mentőcsomagot is készíthettek belőle.
Nézegessetek további ajándék ötleteket Pinterest oldalunkon.