Biciklis esküvő Budapesten

Biciklis esküvő Budapesten

Rendhagyó esküvői menetnek lehettek szemtanúi hétvégén, akik a Tabán környékén jártak. Kata és Miki ugyanis a násznéppel együtt kerékpárra pattant a szertarás után egy igazi önfeledt örömkörre. Az éppen nászútjukat töltő friss házaspárt el tudtuk csípni egy villáminterjúra.

Honnan jött a rendhagyó esküvői menet ötlete? Miért ezt választottátok?

Egy pillanatig nem volt kérdés, hogy a bicikli valamilyen szerepet fog kapni az esküvőnkön, mert mind a ketten nagy bringások vagyunk, lassan tíz éve két keréken közlekedünk (a kezdeti években egyetemre, ma már munkába).

A násznép is kerékpárral követett titeket? Honnan indult és meddig tartott a menet?

Elég hamar megfogant az ötlet, hogy az esküvő után a násznéppel együtt tekerjünk egy örömkört a környéken. Ehhez adta magát a helyszín: a Tabáni templomtól indulva a Várkert Bazáron át a Lánchídon tettünk egy kört. A barátokat motiválandó bringa szépségversenyt hirdettünk, így sokan feldíszített biciklivel érkeztek, mások Bubiztak, az örömszülőknek és a gyerekes családoknak pedig riksákat béreltünk.

Hányan voltatok?

Összesen körülbelül 50-60-an voltunk (nem számítottunk ilyen tömegre!). Kata a ruhája miatt nem akart bringázni (pedig van egy cuki tandemünk is – azt így egy baráti pár kapta kölcsön), így végül a Visziklitől béreltük a járgányt, ami szuper döntésnek bizonyult. A kör után mi a buli helyszínére, a Tamás Alajos Közösségi Házba is ezzel mentünk át, a járókelők imádták.

A Tabánból indultak és a Lánchídon is áttekertek a hétvégi kerékpáros esküvő résztvevői. Fotó: Mohai Balázs

A Tabánból indultak és a Lánchídon is áttekertek a hétvégi kerékpáros esküvő résztvevői. Fotó: Mohai Balázs www.balazsmohai.com

Ki volt a fotósotok?

A fotósunk egyik legjobb barátunk, Mohai Balázs volt, tehat ő nem véletlenul keveredett oda!

Fotók: Mohai Balázs www.balazsmohai.com

Szólj hozzá Te is!

hozzászólás