Jessica Simpson és Eric Johnson mégsem Capri szigetén fognak megesküdni. Ugyan nagyon sokáig tervezgették a külföldi álom esküvőt, most mégis úgy döntöttek, hogy hely-ben (Los Angeles) tartják meg a nagy eseményt.
A 33 éves divatmogul és vőlegénye inkább mégis helyben, Los Angelesben köti össze életét, derült ki a US Weekly legújabb számából. Források szerint úgy döntöttek, hogy „egyszerűbbre veszik a figurát”. Ennek egyik oka a két kis gyermekük Maxwell (22 hónapos) és Ace (8 hónapos), valamint, hogy talán túl sok lett volna a barátoktól és a családtól azt kérni, hogy egy „Igenért” egészen Olaszországig utazzanak.
A pár először 2010 júniusában utazott el Capri mesés szigetére, nem sokkal az után, hogy járni kezdtek. Majd tavaly nyáron tértek vissza, már a lehetséges esküvői helyszínek után kutatva, amelyek között szóba került például az Augustus Gardens és a La Fontelina is.
Ugyan a pár még a Los Angelesi helyszínt még nem találta meg, de belső források szerint sokkal egyszerűbb lesz megszervezni, és egyértelműen olcsóbb is lesz így az esküvő.