Különleges lánykérés óriási segítséggel

Különleges lánykérés óriási segítséggel

Egyre többször hallani különleges és néha már extrém leánykérésekről. A reménybeli vőlegények rendesen kitesznek magukért, ahogyan azaz amerikai férfi is, aki egy óriásplakát segítségével tette fel a nagy kérdést barátnőjének.

Az biztos, hogy ezt a lánykérést sosem felejti az azóta menyasszonnyá lett Tara Barber. Szó szerint óriási meglepetésben volt része csakúgy, mint korábban annak az angol menyasszonynak, aki számára leánybúcsút szerveztek ugyanilyen módszerrel.

Paul Bakewell igazi meglepetést szeretett volna szerezni barátnőjének a lánykérés alkalmával. Ezért bérelt egy óriásplakátot, majd megkérte Tara főnökét, hogy egy megbeszélés ürügyén “véletlenül” hajtsanak el a tábla előtt a megbeszélt időpontban.

Az óriásplakáton néhány közös fénykép kíséretében csak ennyi állt:

Tara megváltoztattad az életemet. Hozzám jössz feleségül?

A nem mindennapi lánykérésnél, azért a vőlegény a hagyományokra is odafigyelt. Először Tara édesapjától kérte meg barátnője kezét, majd úgy intézte, hogy az egész család ott lehessen mikor letérdel és felteszi a nagy kérdést.

Lánykérés óriásplakáttal

Fotó: Caters news agency

Barátnője a tábla láttán először szóhoz sem tudott jutni, ám mikor sikerült rögtön igent mondott. Az biztos, hogy a meglepetés elérte a célját.

A vőlegény a DailyMailnek elmondta, hogy igazából nagyon izgult, hogy sikerül-e a meglepetés, ezért előző két éjszaka nem is aludt.

Igazából életem legfélelmetesebb pillanata volt, hogy annyi ember előtt feltegyem a kérdést, de biztos voltam benne, hogy Tara nem mond nemet

-mondta el a vőlegény.

Szólj hozzá Te is!

hozzászólás