Amikor először elkezdtünk az esküvőről beszélgetni, már mindketten tudtuk, hogy nem szeretnénk étteremben tartott lakodalmat húsleveses menüvel és menyasszonytánccal. Úgy éreztük, hogy az esküvő napján még a szokásosnál is fontosabb, hogy ugyanazok az emberek maradjunk, akik a hétköznapokban is vagyunk, így az internet, és különösen a Pinterest segítségével kezdtünk el olyan esküvők után kutatni, amik nekünk is mintát jelenthettek. Egyértelmű volt, hogy nem egy profik által összerakott rendezvénybe szeretnénk “beleülni”, szívesen dolgozunk inkább mi azért, hogy olyan esküvőnk legyen, amilyet mi szeretnénk. Egyszerű, kedves, talán egy kicsit hippis-hipszteres, mezítlábas, vidám, a közösségre építő. Szerencsére sok pozitív példát találtunk, és ezek segítségével határozott elképzeléseket tudtunk kialakítani, a képek pedig abban is segítettek, hogy a kétkedő családtagokat meggyőzzünk egy-egy ötletről. Az összegyűjtött ötleteinket megtaláljátok itt. A megvalósításban szerencsére a családjaink és a barátaink is partnerek voltak. Nélkülük nem is sikerülhetett volna, mert számtalan dologban kellett támaszkodnunk a segítségükre. Ők készítették a csokrokat és az összes dekorációt, a menyasszonyi ruhát, frizurát és sminket és a süteményeket. Mi magunk is tevékenyen részt vettünk az előkészületekben: több száz papírdarut hajtogattunk a dekorációhoz, menyasszony- és vőlegényfigurát készítettünk a torta tetejére, vintage zsebkendőket vadásztunk a neten az örömkönnyeket hullatóknak, az utolsóelőtti nap még kávébabos csokit főztünk az álmos vendégeknek, de a mulatsághoz a zenéket is mi válogattuk össze és raktuk sorba számonként.

A szervezés során igyekeztünk mindig olyan döntéseket hozni, amik minden ponton összeegyeztethetők azzal, ahogyan egyébként éljük az életünket. A mezei virágokban visszaköszönt a föld, a vidék, a rusztikus elemek iránti szeretetünk, a környékbeli borokat is a helyi táj szeretete választatta velünk, a mulatságot egy mecseki tisztáson tartottuk, aminek a környékén minden évszakban szívesen túrázunk. A menyasszonyi ruhát egy barátnő varrta, mert a kézzel készült, egyedi darabokat mindig értékesebbnek tartjuk a tömegtermékeknél. Azt szerettük volna, hogy az esküvő az értékrendünk lenyomata is legyen, és ezt talán sikerült is megvalósítani.

Az esküvői dekoráció nagy részét a vadvirágok adták, amiket barátok és családtagok gyűjtöttek be az esküvő reggelén, zuhogó esőben a környékbeli mezőkről és a pécsi Vásárcsarnok árusaitól. Ezekből a barátainkkal közösen kötöttünk csokrokat és füzéreket. A csokrokat csipkével díszített befőttes üvegekbe gyűjtöttük (ezeket Gergő édesanyja készítette). A mulatság helyszínéül szolgáló sátorban a barátok fűzték fel a Kicsu családja által hónapok alatt kivágott több ezer színes háromszöget füzérré. A tányérokba egy ismerős kertjéből származó rozmaringágak kerültek, erre kötöztük a saját kezűleg megírt ültetőcímkéket. Hogy a vendégek a fotózás alatt is el tudják foglalni magukat, minden tányér mellé kikészítettünk egy szókereső rejtvényt is, amit mi alkottunk meg és rólunk szóló feladványokat tartalmazott, helyes megoldás esetén természetesen kiolvasható megfejtéssel. A poharakba saját kezűleg hajtogatott papírdarvak kerültek. Szigorúan véve nem a dekoráció része volt, de sokan rajongtak a meghívóért is, ami koncertbelépő alakját öltötte, és a mi ötletünk alapján, egy grafikus barátunk terve szerint készült. Bár színkódunk nem volt, Gergő sárga cipőt választott az öltönyéhez, így én is egy már korábban meglévő sárga kardigánt vettem ki a szekrényből, és azt húztam a ruhához a délutáni hűvös időben. Erre jól rímelt a rengeteg margaréta – de ez is csak azért alakult így, mert aznap épp ebből volt sok a mezőkön és a piacon. Így spontán lett a sárga a színünk, de örültünk neki, mert jól tükrözte azt a vidámságot, amit bele akartunk csempészni ebbe a napba.

A templomi esküvőt egy kicsi, romos kápolnában tartottuk, aminek évekkel ezelőtt Kicsu ácsként dolgozó édesapja újította fel a tetejét, különféle díjakat is bezsebelve ezért a munkájáért. A kis, kör alaprajzú kápolna már csak ezért is közel állt a szívünkhöz, de biztosak voltunk abban is, hogy a helyenként már potyogó vakolat és a sok-sok virág gyönyörű összhangot fog alkotni. Így is lett. A mulatságot innen nem messze, a Mecsek keleti végében tartottuk, az erdőben, a Mészkemencei vadászház udvarán felállított sátorban. Eredetileg a ház előtti hatalmas mezőn, szabadtéren ünnepeltünk volna, de az esős idő és a 10 fok körüli hőmérséklet ezt megakadályozta. A helyszínt Kicsu édesanyja javasolta, aki tudta, hogy korábban tartottak már itt néhány esküvőt, bár a helynek, vadászház lévén, nem ez a fő profilja. A kialakult esküvőrendezési rutin és a beltéri kevés hely elméletben mind ellene szóltak volna, de a személyzet alkalmazkodókészsége, nyitottsága és a gyönyörű környezet meggyőzött arról, hogy érdemes kompromisszumokat kötnünk, és akár a vendégek számának visszaszorításával és a plusz sátor költségeit is bevállalva ide szerveznünk az esküvőt. Nem bántuk meg – az egyik legfontosabb momentum volt, hogy a vadászház tűzrakóhelyénél éjfélkor tábortüzet gyújtottunk, ahogy azt minden igazán fontos közösségi alkalomkor tesszük. Ezt máshol nem tudtuk volna kivitelezni.

Kicsu: Nehéz lenne egy momentumot kiemelni. Az egyik legemlékezetesebb pillanat az volt, amikor beléptem a gyönyörűen feldíszített kápolnába, és a rengeteg virág és ragyogó arc közt megláttam Gergő mosolyát.

A polgári szertartás a templomi esküvő és a lagzi előtti napon tartottuk, négyesben a tanúkkal, hétköznapi ruhában. Csak aláírni mentünk be a polgármesteri hivatalba, így zene sem volt. Lényegesnek a templomi szertartást tartottuk, ahol gyerekkori barátok kísérték gitáron a szívünknek kedves ifjúsági énekeket, amiket a vendégek együtt énekeltek velünk. A gratulációk alatt Kányádi Sándor: Két nyárfa című versét énekelték mellettünk állva. Csodálatos élmény volt.

Sokszor látjuk, hogy a párok nagyon jó ötletekkel indulnak neki a szervezésnek, de hamar elbátortalanodnak a családtagok vagy barátok ellenállásától. Mi csak azt mondhatjuk: tartsatok ki az ötleteitek mellett! Nektek csak ez az egy esküvőtök lesz, amire visszaemlékezhettek… hát legyen olyan, amilyennek ti szeretnétek. Meglátjátok, a végén mindenki hálás lesz azért, mert magatokat adtátok.